PETŐFI KÖRTEFÁJA SZÉKELYKERESZTÚR

Fél 4 körül már közel voltunk Székelykeresztúrhoz, így maradt időnk, hogy megnézzük, hol töltötte utolsó estéjét annak idején Petőfi Sándor. A Gyárfás-kertben álló körtefa alatt énekelgetett a legenda és a források szerint, jókedvűen telt az este vendéglátóinál. Bár a kúriában lévő kiállítást nem tudtuk megnézni, mert éppen zajlott a felújítás - a szabadtéri kiállítás kárpótolta tudásszomjunkat. Kányádi Sándor sorait olvasva felidéztük, hogy annak idején járt a mi iskolánkban a költő, születési és nyughelye pedig nem messze innen, két falura van, Nagygalambfalván.

Felidéztük Petőfi Sándor utolsó napját, aki Csekefalva irányából érkezett szekéren a városkába, fehér lobogó ingben. Híre megelőzte, már többen várták őt kíváncsian. Hamarosan Bem József főhadiszállására ment, mert hivatta őt a tábornok, aki fiaként szerette és óvta őt. A délután a városkában töltötte, majd egy meghívásnak tett eleget, itt a Gyárfás-kertben. A házigazda bivalytejes puliszkával várta, amit a kertben a körtefa alatt kedélyes beszélgetés és nótázgatás követett. Senki nem gondolta még akkor, hogy Székelykeresztúr akkor látja utoljára a költőt.



Megjegyzések